2011. május 11., szerda

meggyes-narancsos rizstorta


25 dkg liszt (ebből 8-10 dkg graham), 6 dkg cukor, 1 csomag sütőpor és 1 késhegynyi szódabikarbóna keverékébe beleöntünk 2,5 dl vizet, 3 evőkanál olajat és ½ citrom levét. Elkeverjük, majd belekavarunk még 30 dkg friss vagy fagyasztott magozott meggyet. Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. fél órát sütjük.


250 g rizst ½ l (növényi) tej és ½ l víz keverékében, 10 dkg cukorral teljesen puhára főzünk. Amikor már alig langyos, botmixerrel pépesítjük, közben 10 dkg margarint és egy fél citrom levét (3 ek) keverjük hozzá. A krémet a kihűlt gyümölcsös piskótára simítjuk, majd vékony narancsszeletkékkel díszítjük (az íz miatt is szükség van rá, ne sajnáljuk, akár 2 kis narancsot is rápakolhatunk). Citromfű levélkékkel vagy lime szeletkékkel kicsit még színesíthetjük, aztán cukros-citromos tortazselével vonjuk be. A zselét készítsük jó citromosra, ha befőtt levét használjuk hozzá (pl. barack vagy ananász), akkor is tegyünk még bele citromot. Ha a kapcsos tortaforma keretét visszacsatoljuk a tortára, mielőtt a zselét ráöntjük, nem folyik le oldalt.






Köszönet KatAnyakának a piskóta és Siccikének a rizskrém receptjükért!

2 megjegyzés: