2009. október 17., szombat

almáspite


250 g liszt
et (200 g lehet teljes kiőrlésű), 150 g margarint, 3 csapott ek
 cukrot és egy csipet sót egy kis vízzel összegyúrunk, egy órára a hűtőbe tesszük.


750 g hámozott, kockára vágott almát (az alma savanyúságától függően) maximum 
fél citrom levével, 1 teáskanál őrölt fahéj
jal, 5 dkg cukorral, 
3 evőkanál étkezési keményítővel és 
3 evőkanál sárgabarack lekvárral összekeverünk.

A tészta felét kinyújtjuk, kibéleljük vele a piteformát, belesimítjuk az almát, majd befedjük a tészta másik felével. A maradék tésztából készítsünk díszítést és vízzel ragasszuk a tetejére.

180 fokon kb. 50 percig sütjük. Ha még forrón megkenjük baracklevárral, szép csillogós lesz.

2009. október 3., szombat

zabpelyhes-szezámos keksz


25 dkg zabpelyhet aprítógéppel ledarálunk (nem kell teljesen simára), hozzáadunk 1-1 nagy marék búzakorpát és búzacsírát meg annyi graham lisztet (kb. 20 dkg), hogy az eddigi hozzávalók egy fél kilót adjanak ki. Hozzáteszünk 10 dkg darált szezámmagot, 15 dkg Liga margarint, 15 dkg cukrot, egy csipet sót és egy csomag sütőport. Egy fél citrom héját belereszeljük és a levét belecsavarjuk. Épp csak annyi vizet adunk hozzá, hogy jól gyúrható tészta legyen. 2-3 mm vékonyra nyújtjuk, kiszaggatjuk (ha nem akarunk/tudunk a szaggatással pepecselni, derelyeszaggatóval vághatjuk a kinyújtott tésztát kockákra) és közepes lángon (160 fok) világosra sütjük. Ha kakaósat is akarunk készíteni, felezzük el a tésztát és az egyik felébe gyúrjunk 2-5 dkg kakaót (vagy karobport).


A legizgalmasabbak a maradék tésztából alkotott vegyesek :)

2009. szeptember 14., hétfő

Francia kenyerek 2.: Fougasse (metszett lepény, francia perec)


Nagyon sok változata van, ahány ház, annyi fougasse. Két finom alaprecept:


krumplis fougasse

800 g liszt (pl. 500 g graham, 300 g finom)
350 g krumpli
2,5 dl főzőlé
1 csomag élesztő
1 ek cukor
2 ek olivaolaj
2 ek friss vagy 2 tk száraz fűszer
2 tk só

Kenyérsütő géppel megdagasztjuk, megkelesztjük. Kerek cipókat formázunk, a sütőpapíron kilapítjuk, bevagdossuk és a réseket széthúzzuk. A sütőben 50 fokon 20-25 percig kelesztjük, majd feltekerjük 210 fokra és kb. 25 perc alatt kissé pirosra sütjük. A sütő aljában végig legyen egy kis lábas víz.



sima vagy töltött fougasse

¼ csésze olajat, 2 ¾ csésze kézmeleg vizet, 1 ek cukrot, 1,5 tk sót és egy csomag élesztőt összekeverünk egy nagyobb, zárható edényben (egy csésze = 2,5 dl). Ha elkezd felfutni, már mérhetünk is bele 800 g lisztet (500 g lehet grahamliszt, 300 g finomliszt). Összekavarjuk (használhatunk kanalat, hogy ne ragadjon bele a kezünk). 2 órán át kelesztjük, majd felhasználjuk vagy lefedve betesszük a hűtőbe, ahol akár 12 napig is tárolhatjuk. Én az egyik felét frissen szoktam megsütni, a másik felét másnap vagy este megkavarom és a következő 2 nap használom fel.

A tészta nagyon lágy, amikor kiveszünk egy adagot, rögtön forgassuk meg lisztben, hogy formázni tudjuk. A krumplis fougasse-nál leírt módon sütjük vagy különböző töltelékeket keverhetünk a tésztába: a cipókat kilapítjuk, megszórjuk a töltelékkel, összehajtjuk majd újra kilapítjuk, bevagdossuk, kelesztjük és sütjük.

Használhatunk fekete olajbogyót fokhagymával


vagy aszalt paradicsomot házi pesztóval és fokhagymával.


A tésztából kis cipókat formázva ilyen lepénykéket süthetünk.

2009. augusztus 11., kedd

gyümölcslepény kölessel

meggyel


almával


Ismét egy recept Renáta lét-tudatos konyhájából:

Egy tepsiben összekeverek 2 csésze kölest, 1 csésze mazsolát, 1 csésze darált diót, 4 ek olajat, 6 ek cukrot, 1 csipet sót és 6-7 csésze vizet (1 csésze = 2,5 dl). Annyi gyümölcsöt szórok rá, hogy mindenhova jusson: az almát kockázva, a meggyet, cseresznyét magvalva. (Vegyesen is lehet.) 200 fokon kb. 35 percig sütöm, míg elfő a leve.

2009. július 22., szerda

pompás padlizsános pagetti :)


Odateszünk egy fazék vizet tésztának és egy fél kilós durum spagettit megfőzünk benne. Közben egy szép, nagy padlizsánt felkockázunk, megsózunk és egy serpenyőben, kevés olajon sütni kezdünk. Míg sül, egy fél fej fokhagymát megtisztogatunk és a gerezdeket pici kockákra daraboljuk, majd a megpuhult padlizsánhoz tesszük és tovább sütjük. 3-4 lédús paradicsomot meghámozunk és kockára vágva a fokhagymás padlizsánhoz adjuk. Ezzel már csak éppen felrottyantjuk és elzárjuk a gázt. Ha szükséges, közben sózzunk utána. Annyi só kell rá, hogy a tésztán is megmaradjon az íze. Apróra vágott, friss bazsalikomot teszünk hozzá és az egészet a tésztához keverjük. Lefedjük és kicsit állni hagyjuk, hogy a szaftot magába szívja.

Szirka egyébként nem szereti a tésztát de erre még ő is azt mondta, hogy (fi)nom. Valójában még padlizsán nélkül, csak paradicsommal és fokhagymával is ízletes. Télen konzerv paradicsomból (levével együtt) vagy lefagyasztott paradicsomból is készíthetjük. (Mi direkt ehhez szoktunk fagyasztani.)

2009. július 21., kedd

álom almás


Egy kisebb, nem csatos tortaformában megkaramellizálunk 10 dkg cukrot. Négy almát meghámozunk és felnyolcadolunk. Amennyi a forma aljába fér, annyit szépen belerakunk, a többit felkockázzuk.
25 dkg lisztet (pl. 10 dkg tönköly v. zabpehelyliszt, 10 dkg Grahamliszt, 5 dkg finomliszt) elkeverünk 7 dkg cukorral, 1 tk sütőporral, 1 tk szódabikarbónával, 1 tk fahéjjal, 1/2 dl olajjal, 1 tk ecettel és annyi vízzel, hogy a massza galuskatészta sűrűségű legyen. Ebbe a masszába keverjük bele a felkockázott almát és ráöntjük a karamellbe rakott almára.
180 fokon kb. 40 percig sütjük, majd tányérra borítjuk, hogy a karamell legyen felül.

2009. július 11., szombat

mesés meggyes


Egy tálban összegyúrok
20 dkg Liga margarint
30 dkg lisztet
csipet sót
10 dkg cukrot
6 dkg darált diót
1 ek citromlevet
2-3 ek vizet
és 1 órára a hűtőbe teszem.

Egy lábasban összekeverek
75 dkg magozott meggyet (fél kg-tól 1 kg-ig bármennyi lehet)
15 dkg cukrot (10-20 dkg)
3 dkg kukorica keményítőt (2-4 dkg)
és 10-15 percig állni hagyom. Folytonos kevergetés mellett felfőzöm és még kb. további öt percig főzöm, míg a leve átlátszó, zselés lesz.

A tészta felét kinyújtom és a formába fektetem úgy, hogy az oldalán is legyen tészta. Megszórom
6-8 dkg darált dióval (elhagyható)
és rásimítom a meggyes tölteléket. A tészta másik felét is kinyújtom, figurás kiszúróval lyukakat szaggatok bele, majd a töltelékre helyezem és a széleken kicsit az alsó tésztaréteghez nyomkodom.

180 fokon zsemleszínűre sütöm.

2009. július 4., szombat

Francia kenyerek 1.: Baguette és pain d'Epi (kalászkenyér)

A kenyérsütő gépbe kimérek 475 ml vizet, 2 ek cukrot, 2 tk sót, 10 g száraz vagy egy csomag friss élesztőt és 70 dkg lisztet (pl. 30 dkg grahamliszt, 20 dkg durumliszt, 20 dkg finomliszt) (ha nincs gép: élesztőt felfuttatni, tésztát gyúrni, 1 órát keleszteni meleg helyen).

A megkelt tészát olajos tálba borítom, az olajban megforgatom, hogy mindenhol érje és még 30 percig kelesztem.

Négy részre osztom, a darabokat kilapítgatom oválisra. A hosszanti szél felől a tésztát behajtom középre, majd a másik oldalát a dupla rétegre, így a tészta háromszorosan lesz egymáson. Kicsit meghengergetem, hogy összeragadjon és a sütőlapra teszem (sütőpapírra). Ha bagettet akarok csinálni, srégen bevagdosom a rudak tetejét, ha epit, akkor egy ollóval ferdén bevagdosom jó mélyen, de a tésztát nem átvágva. A vágások kb. másfél-két ujjnyira legyenek egymástól. Az így keletkezett csücsköket hajtogassuk ki felváltva jobbra-balra. Kb. így fog kinézni:

A bal oldalon a négyfelé osztott tésztából készült rudak láthatóak, a jobb oldalon a tészta feléből egy ducibb rúd. Az idáig vezető lépéseket részletesen szemléltetik fotókkal itt.

Még 30 percig kelesztjük a melegedő sütőben, aminek az aljára egy kis lábas vizet teszünk. 190 fokon 25 perc alatt készre sütjük.

Ilyenek a vékonyabb rudak:



És ilyen a vastagabb:



Az elkészítés könnyebb, mint amilyennek látszik és a kenyér veszélyesen finom!

2009. június 18., csütörtök

szószok magokból



Tojás és tejtermékmentes "tejfölt", "majonézt" és egyéb szószokat olajosmagvak, víz és citromlé keverékéből készíthetünk, különböző ízesítéssel. A képen látható öntethez kesudiót daráltam és a citromlén, vízen kívül mustárt, pici sót és cukrot tettem hozzá, hogy majonézhez hasonló ízű legyen. Most csak almára öntöttem, de akár franciasalátát is készíthetünk vele. Héjában főtt burgonyával ettük.

Használhatunk napraforgót, mandulát tehetünk bele sörélesztő pelyhet (ettől lesz "sajtos"), bazsalikomot, paradicsomot, hagymát stb. Itt egy példa tejfölre és majonézre, itt pedig egy pesto.

2009. június 16., kedd

bundáskenyér


Otthon sütött (nálunk félbarna, magvas) kenyérszeleteket csicseriborsóliszt vagy sárgaborsóliszt és víz fűszerezett keverékébe mártjuk. A vizet gyorsan felszívja a kenyér, de a lisztet kicsit rá kell kenegetni. Én most kevés kurkumával, borssal és Delikáttal fűszereztem, mert attól tartottam, nem sok íze lesz, de a fűszerkeverék helyett a só is megtette volna. Forró olajban sütöm, papírtörlőn leitatom.

Sajnos elfelejtettem, hol olvastam hasonló receptet, elnézést kérek a gazdájától!

2009. június 14., vasárnap

gyümölcslepény zabpehellyel


250 g zabpelyhet, 3 ek búzakorpát, 15 dkg Graham lisztet, 8 ek mézet (vagy cukrot), 6 ek étolajat, 4 ek darált diót, 3 ek darált szezámmagot és egy csipet sót összekeverünk 1 l vízzel. Amíg áll, előkészítjük a gyümölcsöt: kimagvaljuk, feldaraboljuk. A keveréket egy nagy, kiolajozott és korpával megszót tepsibe töltjük és a gyümölccsel lefedjük (a gyümölcsök kicsit belemerülnek a híg tésztába, de ez nem baj). Meglocsoljuk mézzel (ez elmaradhat) és megszórjuk fahéjjal. Forró sütőben sütjük. A tepsiben hagyjuk kihűlni legalább langyosra, aztán szeleteljük (melegen még szétesik). Mi később is melegíteni szoktuk egy kicsit, amikor eszünk belőle. Le is lehet fagyasztani.

A recept forrása Oláh-Kállai-Vadnai: Reformkonyha c. könyve

2009. május 25., hétfő

Fahéjas és egyebes csiga


1/2 l langyos vízben feloldok 5 dkg cukrot és felfuttatok benne egy csomag (5 dkg) élesztőt. Amíg felfut, kimérek 40 dkg grahamlisztet, 15 dkg zabpehelylisztet, 45 dkg finomlisztet, 5 dkg búzacsírát, 1 tk sót. Az élesztős vizet 70 ml olajjal együtt a keverékre öntöm és simára gyúrom (ha nem elég lágy, kis vizet még lehet hozzá tenni). Kétszeresére kelesztem, aztán három részre osztom és a három cipót egyenként vékonyra nyújtom. A lapokat megkenem olajjal, meghintem cukorral (nem kell sok, de mindenhova jusson), egyenletesen rászórom a tölteléket (diót, mákot, fahéjat, kókuszt, kakaót/karobot, kókuszt-kakaót/karobot vegyesen), elosztok rajta egy marék mazsolát, (az eredeti receptben 1/3-1/3 csészényi cukor, töltelék ill. mazsola szerepel, nekem az cukorból sok, dióból pl. kevés) feltekerem és 1,5-2 ujjnyi szeletekre vágva sütőlapra rakom. Ott még 1/2 órát kelesztem, majd 150 fokon kb. 25 percig sütöm.

Ha a sütőlapon túl közel rakjuk egymáshoz a tekercseket, megmutathatjuk a gyerekeknek, hogyan lesz a méhek lépjében minden sejt hatszög alakú :)

A recept forrása a Newstart konyha c. könyv. Newstartos vegán receptek még itt.

2009. május 10., vasárnap

meggyes-mákos


Renáta lét-tudatos konyhájának finomságai között találtam egy meggyes-mákos receptet. Minimális módosítással így készítettem el:

5 dl darált mákot, 5 dl lisztfélét (2 dl grahamlisztet, 2 dl finomlisztet, 0,5 dl búzakorpát, 0,5 dl búzacsírát), 1,5 dl cukrot és 3 tk szódabikarbónát jól összekeverek, majd hozzáöntök 5 dl vizet és egy-két evőkanálnyi citromlevet (ha fagyasztott gyümölcsöt használok, a levét is bele lehet önteni). Ezzel is jól elkeverem és egy tepsibe terítem. Megszórom friss vagy fagyasztott meggyel és 200 fokon kb. 40 percig sütöm (míg a széle barnulni nem kezd).

Ha kisült, kevés porcukorral is megszórhatjuk, de így is elég édes.

Sárgabarackkal is finom volt és szeretném cseresznyével is kipróbálni.

2009. május 1., péntek

rácsos


20 dkg finomliszt, 20 dkg Graham liszt, 5 dkg búzakorpa, 5 dkg búzacsíra, egy csipet só és egy zacskó sütőpor keverékével elmorzsolunk 25 dkg Liga margarint, majd hozzákeverünk 15 dkg porcukrot és 10 dkg darált diót (más olajos magot is használhatunk helyette vagy el is hagyhatjuk). Fahéjat, reszelt citromhéjat adunk hozzá. Kevés vízzel tésztát gyúrunk belőle és fél órára a hűtőbe tesszük.

2/3 részét tepsibe simítjuk és vastagon megkenjük lekvárral. A maradék tésztából rudakat sodrunk és a tetejére rakjuk. Közepes lángon (170 fok körül) kb. 25 percig sütjük. Kihűlés után szeleteljük.

2009. április 29., szerda

Szirka 3 éves tortája


A tészta a szottyos süti receptjével készült, csak a fahéjat hagytam ki belőle. Hasonló, kipróbálásra csábító piskótákat lehet találni Katanyaka és Renáta blogjában, csak azért választottam a szottyost, mert ennek a méretét már ismertem.

1. krém: egy csokis pudingport (kakaó nélküli diétához vaníliásat), 3 csapott kanál cukorral és 2 ek. kakaóval (karobbal) megfőzünk 2 dl zabtej és 2 dl víz keverékében (4 dl zabtejben vagy más növényi tejben is lehet). Amikor kihűlt, hozzá keverünk egy zacskó vaníliás cukrot és egy fél kocka Liga margarint. (Ha felnőtteknek készül, megküldhetjük rummal is.)

2. krém: kiolvasztunk egy mirelit gesztenyepürét és kikeverjük a Liga kocka másik felével, kevéske rummal és annyi növényi tejjel vagy tejszínnel, hogy jól kenhető legyen.

A piskótát háromfelé vágjuk. Az alsó lapot megkenjük a gesztenyekrém felével és megybefőttel borítjuk. Rátesszük a második lapot és megkenjük a kakaós vagy karobos krémmel, majd banánt szeletelünk rá. Érdemes a banánréteg fölé is kenni a krémből, hogy jól körbefogja és ne barnuljon meg. A tortát kívülről a gesztenyés krém maradékával vonjuk be és meggybefőttel díszítjük.

2009. március 9., hétfő

szottyos süti


Sütis néne csokis sütije alapján, Juliék közvetítésével

Egy tálban összekeverek 10 dkg cukrot, 25 dkg lisztet (10 dkg lehet teljes kiőrlésű), fél cs. sütőport, 1 tk. szódabikarbónát és 1 tk. fahéjat. Hozzákeverek 1.2 dl olajat, 2.5 dl vizet és 2 tk. ecetet. Dobhatunk bele egy marék mazsolát, vágott diót is. 160 fokon kb. 30-40 percig sütöm.

Így is nagyon finom, de lehet belőle tortát is készíteni: 2-2 dl zabtej és víz keverékében, 3 ek. cukorral megfőzök egy csomag vaníliás pundigport és ha kihűlt, belekeverek egy cs. vaníliás cukrot meg 20 dkg Liga margarint, ezzel töltöm és kenem be a külsejét.

pogácsa


Kb. 2 dl meleg vízben kis cukorral felfuttatok egy csomag (5 dkg) élesztőt. Egy kocka (25 dkg) Liga margarint meglangyosítok (lehet a meleg vízben olvasztani, így a hűtőből kivett margarin és a meleg víz is közepesen langyos lesz, ami az élesztőnek jó). Mindezt beleteszem 60 dkg lisztbe (20-30 dkg ebből teljes kiőrlésű, ill. mehet bele egy-egy nagy marék búzakorpa, búzacsíra is), amibe belekevertem kb. 2 mokkáskanál sót. Jól összegyúrom és kicsit kelni hagyom (kb. míg a sütő bemelegszik). Késsel becsíkozom (nem muszáj), kiszaggatom, közepes lángon (kb. 180 C körül) kisütöm.

Működik káposztás változatban is, akkor egy fél fej sóval-borssal párolt káposztát belehajtogatok: A kinyújtott lapra rákenem a káposzta felét, majd ezzel a módszerrel meghajtogatom. 10 perc pihentetés után a maradék káposztát is rákenem és megismétlem a hajtogatást. Csíkozás, szaggatás, sütés ugyanúgy.

fánk


2,5 dl meleg vízben felolvasztok 5 dkg Liga margarint és feloldok 5 dkg cukrot meg egy csipet sót. Amikor már nem túl meleg, belemorzsolok 2 dkg élesztôt. Amíg felfut, kimérek fél kg lisztet, ebből 20 dkg lehet teljes kiőrlésű. Az élesztős löttyöt egy fél dl rummal beleöntöm a lisztbe és összegyúrom. Vagy géppel (nekem ez nem vált be, mert felszedi a tésztát a keverője és beleragad) vagy egy késsel vagy fakanállal. Másfélszeresére kelesztem, aztán ujjnyira nyújtom és kiszaggatom. Még egy fél órát kelesztem. Közepesen meleg, bő olajban kisütöm úgy, hogy először azt az oldalát teszem felülre, ami a deszkán alul volt. Az eredeti recept szerint először fedő alatt kell sütni, míg meg nem fordítjuk, de ügyeljünk rá, hogy ne égjen meg. Papírra szedjük, forrón porcukrozzuk.

keksz


50 dkg lisztben (ebből 20 dkg lehet teljes kiőrlésű és/vagy zabpehelyliszt) elmorzsolunk 15 dkg Liga margarint. Belekeverünk 15 dkg porcukrot, egy csipet sót és egy csomag sütőport. Épp csak annyi vizet adunk hozzá, hogy jól gyúrható tészta legyen (kb. olyan linzertészta állagú). Gyorsan simára gyúrjuk és egy óráig pihenni hagyjuk. Nagyon vékonyra nyújtjuk, kiszaggatjuk és közepes lángon (150 fok) világos sárgára sütjük. Sütés előtt villával megszúrkálhatjuk.

Zsemle


2,5 dl meleg vízben elkeverünk 5 dkg Liga margarint, egy teáskanál cukrot és 3 dkg élesztőt. Amíg az élesztő felfut, kimérjük a lisztet: 15 dkg grahamliszt, egy-egy marék búzakorpa és búzapehely meg annyi finomliszt, hogy összesen 45 dkg legyen. 1 tk sót is tegyünk bele, majd öntsük rá a vizet a felfutott élesztővel. Gyúrjunk belőle sima tésztát és kelesszük letakarva egy fél órát, meleg helyen. Osszuk 16 részre, formázzunk belőle zsemlécskéket (elég kicsik lesznek) vagy rudakat és a tepsiben letakarva kelesszük még fél órát (közben melegedhet a sütő). Keleszthetjük a sütőben is 40-50 fokon, ekkor kevesebb idő is elég. Közepes lángon zsemleszínűre sütjük (kb. 20 perc, de figyeljük).

A tésztát negyedelve ilyen bucikat készíthetünk:

Padlizsánkrém (paradicsomos)

Hozzávalók:
1 l olaj (nem biztos, hogy kell ennyi, látod, mennyit vesz fel, jó krémes legyen)
1 kg hagyma
1 kg sárgarépa
3 kg padlizsán
3 kg paradicsompaprika
3 kg paradicsom

A padlizsánt és a paradicsompaprikát sütőben megsütjük, héjukat lehúzzuk, összetörjük (tudom, hogy a padlizsánt fakéssel kéne, de én nem pepecselek ennyit vele, van itt annyi más pepecselni való...).
A paradicsomot is lehéjazzuk, felrottyantjuk
Az olajon megdinszteljük a hagymát, a lereszelt répát, puhára sütjük. Ha ez megvan, hozzátesszük a padlizsánt, par.papr.-t, a paradicsomot, + fűszerek: só, bors, szegfűbors, babérlevél, (csípős)paprika (én csak simát rakok).
Paszta sűrűségűre kell főzni, lassú tűzön, mert felette igen hajlamos az odaégésre!
Ha steril üvegbe rakod, és folpackot teszel a tetejére (=celofán), évekig eláll. (Én ki is dunsztolom, azaz min, egy napig melegben áll.)

gyümölcslepény/torta

25 dkg liszt (ebből 5 dkg lehet tönköly v. zabpehelyliszt és 1-1 nagy marék búzakorpa és búzacsíra), 10 dkg cukor, 2 tk sütőpor, 1/2 dl olaj és annyi víz, hogy a massza galuskatészta sűrűségű legyen. Kevés kurkumával sárgíthatjuk. Kis lángon tűpróbáig sütjük.

Tölthetjük (Liga) margarinnal kikevert gesztenyemasszával (kevés búzacsírát és felnőtteknek rumot tehetünk még bele), margarinnal kikevert kakaós porcukorral (vaníliás cukor, rum jöhet hozzá). Mindkettőt gazdagíthatjuk meggybefőttel vagy a kakaós krém alá vékony (sárgabarack)lekvár réteg kerülhet. Egyszerűen lekvárral is fogyasztható. Ha a tésztába friss gyümölcsöt vagy gyümölcsbefőttet keverünk (egy üveggel, lé nélkül), ellenállhatatlan gyümölcslepényt kapunk.

goffri

A goffri receptje eredetileg ennyi: 2 csésze (1 csésze = 2,5 dl) zabpehely megőrölve (vagy zabpehelyliszt), 2 cs. vízzel és fél tk. sóval, szükség esetén még vízzel hígítva. Én nem egészen így csináltam, az egyik csésze zabpehelyliszt helyett fél-fél cs. finomlisztet és teljes kiőrlésű tönkölylisztet használtam, tettem bele még egy púpozott ek. cukrot, egy tk. sütőport és kb. 3 ek. olajat is. Vízből kb. olyan 1,5 cs.-t tettem, sóból pedig csak egy késhegynyit.

2009. február 7., szombat

Isten hozott

ebben a blogban, amelybe a mi kedvenc mentesreceptjeinket fogom kigyűjteni. Ezek az ételek tej, tojás, szója, hal, kókusz és kakaó nélkül készülnek.

Nem fogok túl gyakran posztolni, de külön blogot akartam létrehozni a recepteknek, mert nekem is sokáig tart, míg a Szirka-blogból kivadászom ezeket, ráadásul oda nem is szeretek receptet feltenni, mert az a blog legyen csak a Szirkáé.